Miután giga-tele lett a zsákom az albérletes témában, illetve szinte egész éjjel nem aludtam azon gondolkozva, hogy felmondjak-e vagy sem, eljutottam (olyan dél körül) arra a pontra, amikor minden elcsendesedik, semmi nem számít, vagyis a "minden mindegy" életérzés megvalósult. Kiléptem az emailemből (mert ha a sors úgy akarja, akkor az albisgenyabécsi megvár), rámosolyogtam Apára, és megkérdeztem van-e kedve doksikat aláírni, és qvára nem mondtam fel.
Következmény: Apa boldogan elment szabira, nyugodt szívvel 2 hét alatt kipiheni magát; az albisgenyabécsi meg úgysem válaszolt.
Végkövetkezmény: Ha minden mindegy, akkor minden jó... :) Nem lesz így költözés a közeljövőben...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése